2008. április 28., hétfő
2008. április 24., csütörtök
Shakespeare LXXV. szonett
Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom.

So are you to my thoughts as food to life,
Or as sweet-season'd showers are to the ground;
And for the peace of you I hold such strife
As 'twixt a miser and his wealth is found;
Now proud as an enjoyer, and anon
Doubting the filching age will steal his trea- sure;
Now counting best to be with you alone,
Then better'd that the world may see my plea- sure:
Sometime, all full with feasting on your sight,
And by and by clean starved for a look;
Possessing or pursuing no delight,
Save what is had or must from you be took.
Thus do I pine and surfeit day by day,
Or gluttoning on all, or all away.
2008. április 15., kedd
Feleki László - Csillagok az égen

Ragyogott felettük a csillagos ég, miközben egymás kezét szorongatták, és mély sóhajok közepette néztek egymásra. Házibálon ismerkedtek meg alig néhány órája. A táncnak már vége volt, s most együtt sétáltak a hideg, tiszta éjszakában.
Tíz perc múlva már megcsókolták egymást, további fél óra múlva a fiú bevallotta a lánynak, hogy az első tánclépések óta szereti, a lány pedig kissé vonakodva viszontszerelméről biztosította a fiút. A fiú ujjongva kiáltotta:
— Lehoznám néked a csillagokat az égről!
Tíz perc múlva már megcsókolták egymást, további fél óra múlva a fiú bevallotta a lánynak, hogy az első tánclépések óta szereti, a lány pedig kissé vonakodva viszontszerelméről biztosította a fiút. A fiú ujjongva kiáltotta:
— Lehoznám néked a csillagokat az égről!
Eredetibb ajánlat nem jutott eszébe, de ezt szépnek és beváltnak tartotta. A lány felkapta a fejét:
— Melyiket? — kérdezte mosolyogva.
A fiú vállat vont.
— Akármelyiket!
— Mégis melyiket?
A fiú elnevette magát. Kis csacsi — gondolta magában —, romantikus vagy és követelődző, de nagyon csinos.
— Például azt! — mutatott föl.
— Isten ments, azt ne!
— Miért ne?
— Sajnos, éppen a Szíriuszt választotta. Huszonhatszor nagyobb a hősugárzása, mint a Napé. Ha elkövetné azt a könnyelműséget, hogy lehozná, minden gőzzé változna idelent. Mi is.
— Az kínos lenne.
— Még szerencse, hogy nem az S Doradust választotta.
— Miért, drágám?
— Mert az, ha jókedvében van, félmilliószor fényesebb a Napnál, vagyis ha a lábaim elé tenné, az egész Föld elpárologna.
A fiú egy kicsit kedvetlenné vált.
— Magának semmi se jó. És az ott?
A lány rázta a fejét.
— Nem jó. Éppen a Wolff háromszázötvenkilenc felé mutatott, talán nem is tudatosan. Az viszont nulla egész nulla nulla négy százalékkal gyengébb fényű a Napnál. Ha lehozná, még a levegő is megfagyna.
A fiú legyintett.
— Ahhoz túl könnyen vagyunk öltözve. Mit szólna ahhoz a szép vörös csillaghoz?
— Az Antares? Hová tenné? Akkora, hogy sokmillió nap férne el benne. És különben is messze van.
— Mutasson akkor egy közeli csillagot.
— Tessék, ott az Alfa Centauri. Egy macskaugrásnyira van, alig több, mint négy fényévnyire.
— Ha megvár, lehozom.
— Jó. Ha az űrhajója másodpercenként százkilométeres sebességgel megy, akkor huszonnégyezer év alatt meg is járja oda-vissza.
— Az nem jó, holnap be kell mennem dolgozni.
— Hol dolgozik?
— A Totó-áruházban, a kalaposztályon. És maga?
— Az Asztrofizikai Intézetben.
A fiú bólintott, majd hűlésére hivatkozva röviden búcsúzott. ,,Mik vannak, és hogy kell vigyázni” — mormogta hazafelé menet.
— Melyiket? — kérdezte mosolyogva.
A fiú vállat vont.
— Akármelyiket!
— Mégis melyiket?
A fiú elnevette magát. Kis csacsi — gondolta magában —, romantikus vagy és követelődző, de nagyon csinos.
— Például azt! — mutatott föl.
— Isten ments, azt ne!
— Miért ne?
— Sajnos, éppen a Szíriuszt választotta. Huszonhatszor nagyobb a hősugárzása, mint a Napé. Ha elkövetné azt a könnyelműséget, hogy lehozná, minden gőzzé változna idelent. Mi is.
— Az kínos lenne.
— Még szerencse, hogy nem az S Doradust választotta.
— Miért, drágám?
— Mert az, ha jókedvében van, félmilliószor fényesebb a Napnál, vagyis ha a lábaim elé tenné, az egész Föld elpárologna.
A fiú egy kicsit kedvetlenné vált.
— Magának semmi se jó. És az ott?
A lány rázta a fejét.
— Nem jó. Éppen a Wolff háromszázötvenkilenc felé mutatott, talán nem is tudatosan. Az viszont nulla egész nulla nulla négy százalékkal gyengébb fényű a Napnál. Ha lehozná, még a levegő is megfagyna.
A fiú legyintett.
— Ahhoz túl könnyen vagyunk öltözve. Mit szólna ahhoz a szép vörös csillaghoz?
— Az Antares? Hová tenné? Akkora, hogy sokmillió nap férne el benne. És különben is messze van.
— Mutasson akkor egy közeli csillagot.
— Tessék, ott az Alfa Centauri. Egy macskaugrásnyira van, alig több, mint négy fényévnyire.
— Ha megvár, lehozom.
— Jó. Ha az űrhajója másodpercenként százkilométeres sebességgel megy, akkor huszonnégyezer év alatt meg is járja oda-vissza.
— Az nem jó, holnap be kell mennem dolgozni.
— Hol dolgozik?
— A Totó-áruházban, a kalaposztályon. És maga?
— Az Asztrofizikai Intézetben.
A fiú bólintott, majd hűlésére hivatkozva röviden búcsúzott. ,,Mik vannak, és hogy kell vigyázni” — mormogta hazafelé menet.
A lány még egy darabig elgondolkozva bámulta a csillagokat, s volt egy olyan halvány érzése, hogy talán kár volt teljesen elvenni a fiú kedvét. Egy kis csillagot, talán egy kisbolygót lehozhatott volna neki.
2008. április 14., hétfő
Poem
2008. április 9., szerda
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)











